Utolsó vacsora. Evangélium – jó hír

Csütörtök (este) van. Akkor is, ott Jeruzsálemben, az utolsó vacsora alkalmán és most is, jó hírekre várunk.

Úgy érezzük, hogy gúzsba kötöttségünk, tehetetlenségünk, bezártságunk egycsapásra szerte röppenne egy nekünk címzett jó hírre. Szabadságot, megértést adna, cselekvésre sarkallna. Mit nem adnánk egy tiszta és  őszinte jó hír illatáért, amit mélyen belélegezhetnénk, hogy áthassa minden sejtünket, egész lényünket, létünket.

Érezzük, mostanában talán mindennél kézzelfoghatóbban, a körülöttünk lévő, minket behálózó hatalmak erejét: a bűnt, a rosszat, a nyomorultságot, a szegénységet, a szolgaságot, a hazugságot, a félelem szorongását, a bánatot, a magányt, a hiábavalóságot, a pusztítást, a halált. Hiába várunk jó híreket a körülöttünk lévő világból. Hiába ismerünk hódító bizonyosságokkal fellépő filozófiákat, ideológiákat, cselekvési terveket, megváltó eszméket és bölcsességeket. Hiába minden, mégis az igazságtalanságnak, a kiszolgáltatottságnak, az önkényességnek az ostorcsapásai csattannak rajtunk. A lelkünket megannyi minden korbácsolja és zaklatja.

Jó hírre várunk…. És akkor ott, és ma este is felhangzik:

„Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testámentum az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok, az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.” 1Kor 11, 23-26

Az Úrjézusnak a szavai ezek. Egyszerű szavak, mégis minden megtapasztalható természetesnél nagyobb súllyal hatnak, terjednek szét a földkerekségen, hogy felemeljenek, hogy betöltsenek mindent: múltat, jelent és jövőt. Elárasztják ezek a szavak a beláthatatlan történések akaratát, hogy az utolsó vacsora szobája az egész földi világunkra táguljon. Isten Fiának búcsúszavai ezek, és a ma esténkben, és minden napunk jelenében hangzik és hat. Szavai soha el nem múlnak, kitörölhetetlen az életünkből és a Föld életéből. Kimondott szavai örök Szó és örök Valóság, Hatalom, mert az Úrjézus önmagát adja.

Jézus szavaiban felcsendül a Titok hangja. Egyszerűen mondta, hogy megértsük. Elrejtette a titkot a külsőségek egyszerűségébe: egy falat kenyérbe és egy korty borba. Elrejtette az ember mindennapi tettébe, életfenntartó cselekvésébe. Nincs rajta látványosság. Egyszerű szókimondás és magunkhozvevés csupán. Nem fénylik benne semmi, nem dalol benne semmi rendkívüli. Isten titokzatos kegyelme láthatatlanul  valósul meg. A Titok pedig így marad titok, hogy ne faraghassunk belőle törvényt, ne sorolhassuk be a természetesbe. Így tehát mindaz, amit a Titokból érthetünk, a Hit érdeme lesz. A hité, amelyben az egyszerű eszközökbe öltözött ’Jó hír’ minden rendkívüliségnél nagyobb, mert ez a ’Jó hír’ nem a mi világunkból való, hanem az Isten országából. 

„Vegyétek,….”

2020. Nagycsütörtök, Sárospatak

Füsti-Molnár Szilveszter

Fotó: Szolnokiné Markos Ilona, Egység c. képe. Forrás: internet